MXOB Kőszárhegy: a pálya
Talán kevesen emlékeznek, de a 70-es években Székesfehérvár a motokrossz egyik fellegvára volt. Voltak olyan versenyek, ahol több tízezer ember szurkolt! Aztán a pályának egyszer csak vége lett...
Ekkor indult Kőszárhegy. A csillagvölgyben 1978-tól már létezett egy motokrossz pálya, ahol nemzetközi versenyeket is rendeztek, de 1984-ben ez is egy időre megszűnt. A krosszozást viszont nem lehetett megállítani, és mindenféle barkácsolt szerkezeten zajlott tovább a környéken. Végül 1998-ban a helyiek úgy döntöttek, hogy legalizálni kellene azt amit művelnek, és elkezdtek építeni egy pályát. Érdekesség, hogy a pálya alatt az ötvenes évekig ólombánya üzemelt, aztán nem volt itt semmi. A faluból legalább 40 önkéntes vágott neki, ki gépekkel, kaszával csináljon egy pályát, amin abban az évben már versenyt is rendeztek.
Az akkori csapatból néhányan még mindig megvannak. Ugyanakkor a hatóságok egy ideje újult erővel bombázzák a szervezőket, és emiatt mostanra a pálya nyomvonalát is módosítani kellett. Ennek ellenére a mai napig közel 30 versenyt rendeztek a pályán!
Az 1600 méteres hosszúságú pálya talaja feketeföld, szintkülönbsége 28 méter.
Nyitva tartás: minden nap 10-18óráig, kivéve rendezvények idején
Pálya használati díj: napi 2000ft / motor, éves bérlet 20000ft
Elérhetőség: M 7-es autó pálya, Szabadbattyáni lejáró és Kőszárhegy között
Kapcsolat:
Gáspár Csaba - 06/70 3791847
koszarhegymc@freemail.hu
http://www.csillagvolgy.hu
Ide klikkelve megnézheted hol van Kőszárhegy!




