Horror bukás LA-ban
Canard és Morais
Félbe kellett szakítani a 450-esek döntőjét ma hajnalban a Doger Stadionban. Trey Canard és Ryan Morais akkorát esett, hogy percekig mozdulatlanul feküdtek a pályán. A legfrissebb hírek szerint Morais állkapcsát törte, Canardnak pedig a 10-es és 12-es csigolyája sérült.
Trey Canard hihetetlen balszerencse-sorozatának csak nem akar vége szakadni. A tavalyi évben egymás után kétszer törte el combcsontját, idén pedig egy kulcscsonttöréssel kezdett, ami miatt kihagyta az első fordulót. Phoenixben már ott volt a mezőnyben, és állapotához képest szépen is ment, ám a harmadik forduló első körében újra lecsapott rá a balsors.
A Los Angeles-i fordulót nem adta élőben egyik amerikai csatorna sem, így csak az írott motokrossz média információira és egy amatőr felvételre támaszkodhatunk. A lent beágyazott videón jól látszik, hogy Canard piros Hondájának hátsó kerekére felcsavarodott egy molinó (ez már többször okozott komoly sérüléseket), ezért nem tudott triplázni az ugratón. Morais ebből mit sem érzékelve ugrotta meg a triplát, ám így pont Canard hátára érkezett.
Update:
A körülményekhez képest jól van mindkét fiú. Trey tesójának beszámolója szerint akkora volt az ütközés, hogy Morais keréknyoma tisztán látszik a sisakon. Canard már magánál van, emlékszik nagyjából mindenre és ami a legfontosabb: tudja mozgatni a lábait. Morais állkapcsát törte és nyaki sérüléseket szenvedett a csapat tájékoztatása szerint, de ő is jobban van már.





Hozzászólások
Hajós [2012. január 22. 17:40] A fene! Hihetetlen szerencsétlen ez a srác! Pedig nagy kedvencem!
Remélem mielőtt motorra tud majd ülni és visszaszerzi a tavalyi gyilkos tempóját ha teljesen felépül!
SzMV [2012. január 22. 12:43] Most olvastam,hogy már magánál van,nagyjából emlékszik mi történt,és tudja mozgatni a lábát!Remélem még visszatér,mert eddig is sok mindent elért és még sok van benne!Az eggyik személyes kedvencem!
Nagy Norbert [2012. január 22. 12:24] Szegény Broc Hepler sérült le ennyiszer pályafutása során. Hamar be id fejezte ígéretesnek induló karrierjét. Trey jó srác, mindenki imádja a paddockban. Hihetetlen, hogy ezeken kell keresztülmennie. És ugye édesapját is elég korán elvesztette. Borzasztó! Ezt még az ellenségeimnek sem kívánnám.
Czvik István [2012. január 22. 12:18] Nem tudom hogy ezek után ki tud majd jönni ebből a mély pontból Canard! Nagyon sajnálom a srácot!