AMA SX 2012 előzetes II.

szerző: Nagy Norbert

Roczen nélkül indul a show

Hiánycikk lett a 250-eseknél az igazán karizmatikus versenyző (persze Barcián kívül). Talán ezért várták annyira az amerikaiak Ken Roczent. Egy világbajnok érkezése mindig felkavarja az állóvizet, mert ez extra motivációként jelentkezik a többiek szemében. A tavalyi szezonban hírnevet szerzett sztárok (Baggett, Barcia, Wilson), mind a keleti parton kezdenek, február 18-án. Ezért lett volna létszükséglet a német nyugati parton való indítása. De a sors megint a legrosszabbkor szólt közbe.


Roczen nyugati szezonjának annyi


Az újdonsült MX2-es világbajnok nem fog a nyugati parton versenyezni, DeCoster mesteri tervének befellegzett. Kenny karját törte edzés közben, így kénytelen átütemezni első teljes évadjának debütálását a keleti parti bajnokság startjáig. Nagy csalódás ez mindenkinek, pláne azután hogy az amerikai sajtóban igencsak “megágyaztak” a német csodagyereknek. Az élet legalább eldöntötte a csapaton belüli esetleges trónviszály kirobbanását. DeCoster ugyanis mindkét versenyzőjét a nyugati parton indította volna, de Roczen kiválásával nem kell attól tartani, hogy pontokat rabolnak egymástól a KTM világbajnokai. Így viszont szembe találja magát Roczen Justin Barciával. Vajon az erurópai Barcia le tudja győzni az amerikait? Sokunkat izgat a kérdés...


Musquin most megmutathatja


A kétszeres világbajnok amerikai karrierje is elég döcögősen indult. A tervezettől egy évvel később fog bemutatkozni a szuperkrossz bajnokságban. Musquin azok közé a motokrossz világbajnokok közé tartozik, aki elég jó szuperkrosszban is. Legalábbis ezt mondják róla. Számtalan francia sx bajnok próbált már szerencsét a tengerentúlon, köztük Fabien Izoird és Benjamin Coisy, ám az ő karrierjük elég dicstelen véget ért az amcsi húsdarálóban. Szóval Musquinből már még bármi lehet. Akár bajnok is, de ehhez a hazai sztároknak is lesz még beleszólása.



Musquinnak mindig volt stílusa. Vajon sebessége is lesz elég?


Barcia nekifut a címvédésnek


Justin Barcia ezt az évet még a 250-es kategóriában tölti. Nem megy át a nyugati partra, ahogy korábban ez bevett szokás volt a keleti bajnokoktól és nem is lép fel a nagyok közé, hanem nekifut a címvédésnek, ami tudjuk jól, hogy kétszer nehezebb, mint a cím elhódítása. Ez eddig csak Christophe Pourcelnek, Mickael Pichonnak és Brian Swinknek sikerült a keleti bajnokságban. Bár Barcia abszolút esélyesként vág neki az idei kiírásnak, azért ne adjuk még oda neki azt az 1-es rajtszámot. Tudjuk nagyon jól, hogy mennyire vehemens versenykörülmények között, és hát ugye ott van az ősi rivális, Dean Wilson, aki sokat fejlődött az elmúlt évben!


Eljött Wilson ideje?


Deano már a 2011-es szezonban is keményeket ütközött Barciával, de még nem érett meg a bajnoki címre akkor. A Nationalen aratott parádés győzelmével azonban elhallgattatta a kritikusait, és bebizonyította, hogy ő a kategória aktuális nehézfiúja. A szuperkrossz azonban teljesen más műfaj. Ennek ellenére Wilsonnak az elmúlt években voltak ígéretes megvillanásai a stadionokban. 2012-ben egészen biztosan nem adja olcsón a bőrét. A technikai háttér adott. A mezőny legjobban felkészített motorján várja a startot, innen már minden rajta múlik.



A Geico Hondákon már semmilyen Pro Circuit tuining nincs!


Pro Circuit Kawasaki vs. Geico Honda


A párharc döntetlen a keleti parton, az elmúlt négy évben 2-2 bajnokot adott a 250-es kategória két csúcsalakulata. Nyugaton már sokkal rosszabba Geico Honda statisztikája: legutóbb Travis Preston nyert nekik bajnokságon 2002-ben. A Pro Circuit viszont 6 bajnoki címet préselt ki magából ezalatt! Papíron mindkét csapat 2012-es felállása egyformán erős. Paytonéknál ott van Baggett, Wilson, és Durnham (Rattray és Tickle 450-eznek). LaRoccónál meg Barcia, DeCotis (sajnos már a sérültek táborát gyarapítja), Bogle, Hahn és Tomac. Ők nagyjából lefedik a kategória mezőnyének egyharmadát és mindnyájan esélyessel indulnak a bajnoki címért. Lehetetlen megjósolni ki lesz a befutó, főleg a nyugati parton. Vajon 2008 után újra aranyérem nélkül maradnak Mitch Paytonék? Ez csak a Geico Hondán múlik!


Yamaha fúzió


A Kyle Cunningham és a Ryan Sipes nevével fémjelzett Star Racing Yamaha 2012-re hatalmas változáson ment keresztül. Fúzionáltak egy másik yamahás egységgel, a Valli Racinggel. Az így létrejött istálló vezetője az a Doug Schopinsky lett, aki a Bridgestone első számú embere volt, amíg ki nem vonult a japán gumigyártó a sorozatból. A 250-es egységet nem érintette az egyesülés, továbbra is Cunningham, Sipes, és Swanepoel kapja meg a technikát. A 450-es géposztályban Ryan Morais az új ember, ő a Rockstar Suzukitól érkezett. Két korábbi nagy ígéret egészíti őt ki, Nico Izzi és Austin Stropue. Ezzel az egyik legnépesebb csapatává nőtték ki magukat, a létszám azonban nem egyenesen arányos az eredményességgel. 5 évvel ezelőtt ezzel a felállással veszedelmes lett volna a csapat, a mai mezőnyben azonban csak a legjobb másodvonalas alakulat címéért harcolhatnak.



Wharton még szokatlan citromsárgában


Rockstar Suzuki


A Suzuki évek óta támogatja Bill Keefe egységét, eddig mindhiába. Még érmeket sem tudtak szerezni, ami a csapat potenciálját figyelembe véve hatalmas csalódás. 2012-re leigazolták Blake Whartont a Geico Hondától, tőle várják a megváltást. Wharton nyert már szuperkrossz versenyeket. Ha van esze a csapatvezetésnek, akkor a nyugati parton indítják el őt. Keleten nem valószínű, hogy marad számára babér Roczen, Barcia, Wilson és Baggett árnyékában. Martin Davalos, Jason Anderson és Hunter Hewitt lesznek Wharton segítői a 2012-es szezonban.


Stewarttal erősítenek az ausztrálok


Ausztrália nemzeti motokrossz alakulata a JDR KTM Malcom Stewartot szerződtette az előttünk álló évadra, ami óriási fegyvertény. Bár a kisebbik Stewart teljesítménye bőven elmaradt a bratyó első éves mutatóitól, továbbra is látnak fantáziát benne. Az internetre felkerült videók tanúsága szerint Malcom egész tisztességes köröket ment az osztrák géppel a család floridai birtokán, szóval megalapozott a hurráoptimizums a személyét illetően. És ha az embernek olyan edzőtársa van, mint James Stewart, akkor pláne jogos a "hájp"! A JDR csapatot továbbra is az 1999-es nyugati bajnok, Natham Ramsey irányítja, de immár gyári támogatásban részesülnek. Stewart mellett Ryan Marmont, Matt Moss és PJ Larsen (ő is karját törte a felkészülés során) kapott lehetőséget a bizonyításra. Könnyű dolguk biztosan nem lesz!


Update:

Mitch Payton változtatott a felálláson. Wilson és Rattray indul a nyugati parton, Durrham és Baggett a keletin.


2012-es AMA SX előzetesünk harmadik részében a megváltozott szabályokat vesszük górcső alá.