A pitbikozás is Piliscséven kezdődik

A legendás Piliscsévi MX OB keretében lesz a hazai pitbike vereny idénnyitój derbije. Mit érdemes tudni a terepmotorozás eme fiatal szakágáról azt most megpróbáljuk összegyűjteni nektek.


Mint ahogyan az elmúlt négy évben idén is lesznek pitbike mx versenyek hazánkban. A pitbike-osok számára az idei esztendő a „megkomolyodásról” az új szabályokról szól. 2011-ben a pitbike versenyek is a MAMS keretein belül fognak zajlani tehát ugyanúgy, mint egy hagyományos cross verseny, a versenyzőknek rendelkezniük kell licenccel, biztosítással stb. A pitbike versenyek ezentúl nem csak elszeparáltan lesznek megrendezve hanem, lesz olyan Motocross OB futam is melynek betét versenyeként lesz lebonyolítva a pitbike mx verseny.
 


A versenyzők létszáma a tavalyi évben átlagosan 35-40 fő körül mozgott. Öt különböző kategóriában vannak értékelve a riderek, ezek a következőek: Junior itt a fiatalabb korosztály mérkőzik, meg egymással egészen 15 éves korig itt mehetnek a gyerekek. A Senior kategória itt a nevéből is adódóan az idősebb generáció csatázik, 35 éves kor felettiek. Továbbá van két fő kategória ami általában a világ minden táján megvan a pitbike versenyeken, ezt a két kategóriát a kerék mérete különbözteti meg egymástól , egyik a Mini10” itt a 12 -10 kerékmérettel rendelkező pitbike-ok állhatnak rajthoz. A nagyobbik és talán a pitbike-ozás király kategóriája pedig a Midsize 12” itt a 14-12-es méret az elfogadott. 2011-től a Midsize kategórián belül külön díjazzák a 140cc illetve az az alatti hengerűrtartalommal rendelkező motorosokat, ezt Sport 140 osztálynak hívják.

Az idei szezonban a piliscsévi fordulót még négy másik követi, tehát összesen öt állomása lesz a pitbike MX sorozatnak.

 


Monster Energy Pitbike MX Sorozat 2011:
Piliscsév 04.23. Motocross Ob. + Pitbike MX verseny
Nagykőrös 05.07. Quad Kupa + Pitbike MX verseny
Pásztó 07.09 – Pitbike MX
Örkény 09.10 – Pitbike MX + Quad Kupa
Monor 10.09 – Pitbike MX

Tehát pitbike mx versenyek 2011-ben is elsőként a Piliscsévi MotoCross Ob-n, bárkit akit érdekel a pitbike versenyzés, szeretne bővebb információkat megtudni erről a szakágról az látogasson el a sorozat honlapjára: pitbikemx.com-ra illetve jöjjön el Piliscsévre és nézze meg a versenyt.


Hozzászólások

pitracer [2011. április 18. 11:04] VIdeo a tavalyi versenyről:

http://www.youtube.com/watch?v=_BnjJ06H964

http://www.youtube.com/watch?v=BfAXHVw1Tig&feature=related